Címlap PROJEKTEK

     

    Iskolánk pályázat útján nyerte el a Szitakötő integrált ökológiai oktatási programban való részvétel lehetőségét.

    A Szitakötő program alapvetése, hogy a környezet fogalmát a természeti környezetnél tágasabban értelmezi; az épített és a szellemi környezeten túl a társadalom egészére, a másik emberre is kiterjeszthetőnek véli. A projekt éppen ezért nemcsak a veszélyeztetett természeti értékek megismerését és megóvását tartja fontosnak, hanem a szellemi, erkölcsi értékek gondozását is, és kiemelt figyelmet fordít a hátrányos helyzetű gyerekekre.

    A program keretében az iskolában a diákoknak 60 perces játékos foglalkozást, a pedagógusoknak 90 perces ingyenes továbbképzést tartanak a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület szakemberei, valamint több mint kétezer különféle segédanyagot biztosítanak a tanulók ökológiai-környezetvédelmi neveléséhez.