Címlap Névadónkról Művei

    Csanádi Imre versei kicsiknek

     

    Eke-kísérő

    Szántás, szaporodj,
    friss föld, fodorodj!
    Eke nyomán bő barázda,
    sereg varjú bogarássza,
    meg egy kis
    bicegő
    barázdabillegető.

    Tavasz-ébresztő

    Ébredj új tavasz,
    jégtörő, sugaras,
    gallyat gombolyító,
    rügyet rojtosító,
    mindenféle madarakat
    víg versre tanító!

    Doromboló

    Fagy kinn, fagy,
    hó van nagy
    most ideje,
    most fagyjon,
    akár bele -
    szakadjon.

    Csak a kályha mormoljon,
    vén cirmos doromboljon:
    elnyugszunk
    esténként
    édesanyánk
    meséjén.

    Hónap-soroló

    Új év, új év,
    új esztendő!
    Hány csemetéd van?
    Tíz meg kettő!

    Jégen járó január,
    fagyot fújó február,
    rügymozdító március,
    április, füttyös, fiús,
    május, május, virágdús,
    kalászkonyító június,
    kaszasuhintó július,
    aranyat izzó augusztus,
    szőlőszagú szeptember,
    levélhullató október,
    ködnevelő november,
    deres, darás december

    Alma


    Érik az alma,
    hajlik a gallya,
    fűre hajlik, mint egy sátor,
    sok édes almától.
    Szedjük,
    kapjuk,
    habosra harapjuk, -
    a többivel mi legyen?
    Holnapra hagyjuk!

     

    Karácsony fája

    A karácsony akkor szép,
    hogyha fehér hóba lép, —
    nem is sárba, latyakba…
    Ropog a hó alatta.

    Hegyek hátán zöld fenyő,
    kis madárnak pihenő, —
    búcsúzik a madártól,
    őzikéktől elpártol.

    Beszegődik, beáll csak
    szép karácsony fájának;
    derét-havát lerázza,
    áll csillogva, szikrázva.

    Ahány csengő: csendüljön,
    ahány gyerek: örüljön,
    ahány gyertya: mind égjen
    karácsonyi szépségben.



    Karácsonyi pásztorok

    Ki pattogtat-durrogtat
    karikás ostorral?
    pitt-patt, dirr-durr,
    karikás ostorral?

    Ki tülkölget-tutulgat
    hosszú ökörszarvon?
    tlillu-tlullu,
    cifra ökörszarvon?

    Ki kolompol-csilingel
    kolomppal-csengővel?
    klot-klot, csing-ling,
    kolomppal-csengővel?

    Karácsonyi pásztorok, pásztorok,
    azok pattogtatnak,
    azok durrogtatnak,
    azok tülkölgetnek,
    azok tutulgatnak,
    azok kolompolnak,
    azok csilingelnek,
    zörgetik a kiskapukat,
    háborítják a kutyákat,
    házról házra járnak,
    pohár borért köszöntenek,
    kalácsért kántálnak

    Búcsú az óvodától

    Hej, óvoda, óvónénik -
    nem maradok soká én itt!
    Itt mi soká nem maradunk,
    vár már az iskolapadunk!

    Vége szakad a szép nyárnak,
    iskolában könyvek várnak.
    Betűk hívnak útra kelni,
    a világot megismerni.

    A nagy idő elérkezett,
    búcsúznak a hatévesek,
    búcsúznak az óvodától,
    mint fészkétől fecsketábor.

    Köszönjük a gondviselést,
    gondviselést, felnevelést.
    Elindulunk, nem időzünk,
    de fészkünkre visszanézünk.



    Ibolyászó

    Erdőn,
    tar erdőn,
    ibolya nyílik
    kékellőn.

    Hegy, völgy,
    domboldal,
    éled édes illattal.

    Illattal
    édessel,
    szívig szerelmetessel.

    Lányok
    nevetnek:
    ibolyászni
    mehetnek;
    legényekre
    lelhetnek.



    Levélsöprő

    Köd szitál,
    hull a dér,
    lepörög
    a falevél:
    földre szökik, szemétnek,
    aki éri, ráléphet, -
    sziszegő szél
    söpri-hajtja,
    hullongó hó
    betakarja.



    Nyármarasztaló

    Szól a rigó: de jó,
    érik a dió,
    millió,
    millió!
    Útra kel a fecske,
    jajgat a fürjecske:
    pitypalatty,
    pitypalatty,
    nyár, nyár,
    itt maradj!



    Búcsúzva köszöntő

    Szállj, szállj,
    ökörnyál,
    jön az ősz,
    megy a nyár, -
    megy a nyár, a nevetős,
    komolykodva jön az ősz,
    csillámló derekkel,
    sárga levelekkel,
    szőlővel, mosolygóval,
    fűre koccanó dióval.

     

    Mókusfüttyös

     

    Erre csörög a dió,
    arra meg a mogyoró.

    Mogyoróbokron, diófán,
    mókusfüttyös domb alján.

     

    Farkas üvölt

     

    Tél, tél, zúg a szél,

    havat kavar kinn a szél,

    éjek éjén,

    erdők mélyén

    őzike tib-láb,

    jaj, hogy fél!

    Ágak

    durrognak,

    vad árnyékok

    forognak.

    Holdas

    hegyélen

    farkas üvölt

    kevélyen!

     

    Eső-bíztató

    Ess, ess, eső,
    Szomjas a mező!
    Zab szaporodjon,
    Búza bokrosodjon,
    Fű zöldüljön,
    Kasza alá dűljön.

    Ficánkoló

    Felleg szakadoz,
    Friss fű fakadoz,
    Bolyhos a barka,-
    Boci, boci, tarka
    Nagyot ugrik, ficánkol,
    Nem marasztja a jászol.

    Kis kutya, nagy kutya

    Kicsi kutya,
    vekk vekk vekk,
    csihöl-csahol,
    bereked.

    Öreg kutya,
    vakk vakk vakk,
    Ha nem muszáj,
    nem ugat.

    Traktor

    Fölszikkad a téli sár,
    Munkára vár a határ,
    Traktor szántja,
    Boronálja,
    Ökrök, lovak
    Csudájára.

    Szüret után

    Pihen a prés.
    Mustszag bódít.
    Zenél a csönd,
    hallgatom.
    Szőlőszem és
    részeg darázs
    hempereg az
    udvaron.

    Gomba

    Megyek, megyek mendegélek,

    Kerek erdőn keresgélek.

    Vackort, vadrózsát

    Virágszagú szamócát

    Nagy kalapos gombát,

    de nem a bolondját!


    Hólabda

     

    Csing, lang, ling, lang –

    Az utcán

    Csilingel a rakott szán.

    Kocog vele két ló,

    Szikrázik a szép hó.

    Fiúk labdát gyúrhatnak,

    Piros lányok jujgatnak –

    Csing, lang, ling, lang –

    Az utcán

    Csilingel a rakott szán.


    Első hó köszöntő

     

    Hó, hó, friss hó,

    Angyalváró,

    Gyöngyen hulló

    Gyöngyvirág-hó,-

    Csupasz bokrok

    Csipkézője,

    Fák fodros

    Fejkötője,

    Kerítések

    Keszkenője,

    Hegyek-völgyek

    Ünneplője

    Azt fütyüli...

    Azt fütyüli a rigó,
    Megérett már a dió,
    Le kell verni mind a fáról,
    Öregapó diót zsákol,
    Hív anyóka, jó ebéd lesz,
    Gőzölög a diós rétes.

     

    Naphívogató

     

    Süss föl nap,

    fényes nap,

    kis kakas kukorékol,

    megvirrad.

    Csillagok kialusznak,

    kósza ködök szakadoznak,

    arany ajtók hasadoznak,-

    süss föl nap!

    Búcsúzva köszöntő

     

    Szállj, szállj ökörnyál,

    Jön az ősz, megy a nyár.

    Megy a nyár a nevetős,

    Komolykodva jön az ősz,

    Csillámló derekkel,

    Sárga levelekkel,

    Szőlővel, mosolygóval,

    Fűre koccanó dióval.

    Hangverseny

    Csibe mondja: csip, csip, csip!
    Jön a kánya, nyakon csíp!

    Tyúk mondja: kotkodács!
    Ha koplaltatsz, nincs tojás!

    Lúd mondja: gigágá!
    Gyalog megyünk világgá!

    Ruca mondja: háp, háp, háp!
    Hová lett a tele zsák?

    Pulyka mondja: rut, rut, rut!
    Aki kapzsi, mindig rút!

    Kecske mondja: mek, mek, mek!
    Jól vigyázz, mert megböklek!

    Borjú mondja: mu -mu -mu!
    Minden sarkon újkapu!

    Disznó mondja: röf, röf, röf!
    Hol egy tócsa? Hadd fürdök!


    Májusdicsérő

    Május,
    mosolygó,
    békák torkát
    megoldó,
    gyöngyvirág-nyitogató,
    cserebogár-zúgató.
    Röptetsz
    madarat,
    meghozod
    a nyarat,
    pölyhös
    fecskét,
    fára cseresnyét.

    Mi van ma, mi van ma?

    Mi van ma, mi van ma?
    Édesanyák napja.
    Pár szál virág a kezemben:
    édesanyám kapja.
    Azt is azért adja,
    aki szorongatja:
    Édesanyám, édesanyám
    jó szívvel fogadja!

     

    Cipómagyarázó

    Szőkül a búza,
    feje földre húzza.
    Le,le, learatjuk,
    kévébe kapjuk,
    kepe-sorba rakjuk,
    szekéren behordjuk,
    asztagba tornyoljuk,
    Cséplőgép kivereti,
    gőzmalom megőrleti.
    porzik a liszt, mint a hó,
    abból sül a friss cipó.

     

    Tücskös

    Réten, réten
    fű tövében,
    tücskök ülnek
    hegedülnek.
    Fészkén fölsír a madár,
    aztán újra szundikál,
    friss pitymallatig
    szép hajnal, pirkadatig.

     

    Vadgesztenye

     

    Vadgesztenye fának de vastag az ága
    Szomszédék Gyurija két kezével rázza.
    Potyog a gesztenye kipp-kopp
    Kipp-kopp Gyurka,
    Tüskés az én bundám
    Vigyázz az orrodra!”

     

    Medve-éhkopp

    Szél diderget, hull a dér,

    morgó medve útra kél.

    Érik a fagy, felhő gyűl, -

    cammog étlen, elbődül.

     

    Nincs málna, nyár-illatú,

    mézet nem csorgat odú:

    gyönge bárány, faggyas juh,

    nincs a mezőn friss borjú.

     

    Hideg csupán szaglászhat, -

    fogjon inkább alvásnak.

    Seregel a farkas, völgyet jár,

    megjajdul a dermedt táj.

     

    Megy a medve morogva,

    hajtja gyomra korogva,

    tar fekete sziklák közt,

    zúgó-rengő bükkfák közt

     

    Tengelic-vidámság

    Téli kóró, zörgő váz,

    fehér bóbitája, -

    csapatostul kismadár

    csap csivogva rája.

     

    Bogáncsmagot szemelget,

    bóbitát tépázgat,

    fireg-forog, fecserész

    hónak, hallgatásnak.

     

    Piros sapkás sok madár,

    sárga, barna tollú -

    színeikkel kivirít

    a kárvallott kóró.

     

    Jókedvükkel aranyos

    a kifosztott árok.

    Zengik: cibe-cibebek! -

    a halott határnak.

     



    Csanádi Imre versei nagyoknak

    Szabad horda

     

    Erdő mélyén nagy posvány, -

    ide jár naponta,

    itt hentereg, itt röfög

    renyhén a vad konda.

     

    Fetrengeni mocsárban

    estig el nem unja

    sem malacos kocája,

    sem agyaras kanja.

     

    Ám este, ha árnyéka

    elterül a hegynek:

    hosszúfejű vaddisznók

    útra kerekednek.

     

    Iszalagos bokrokon

    sétautat törnek,

    porcogtatva-csámcsogva

    vonulnak a völgynek.

     

    Megállnak a makkosban,

    hullik-e, szaglásznak:

    szarvasgomba-csemegét

    vígan vacsoráznak.

     

    Ki aztán a földekre,

    friss kukoricára, -

    káromkodhat a paraszt:

    van reggelre kára.

     

    Csillagfényben csillognak

    csíkos malacocskák,

    tüske, bozót fésüli

    az öregnek mocskát.

     

    Ha disznók is: vaddisznók,

    szabad, szikár horda. -

    Villog íves agyarak

    félelmes újholdja.

     

    Cinkék pártján

     

    Szegény kicsi cinke,

    ó, hogy iparkodna -

    Kicsit ér! kicsit ér!

    mindig csak ezt mondja.

     

    Kicsit ér! kicsit ér! -

    de csak szedegeti,

    falánk fiókáit

    egész nap eteti.

     

    Gallyon himbálódzik,

    vizsgálgat rügyecskét, -

    mi neki táplálék,

    a fának ellenség.

     

    Mákszemnyi petéket,

    kérgen-búvó bábot,

    irtja télen át is

    a férget, az ártót.

     

    Levél-fakadástól

    levél-lehullásig,

    korántól későig

    dolgozik, vadászik.

     

    Kicsit ér! kicsit ér! -

    egyre panaszkodik:

    fekete fejében,

    ki érti, mi lakik?

     

    Szegény kicsi cinke,

    hogyne panaszkodna:

    nincs hová lennie,

    nincs szállásra odva.

     

    Kidöntik az erdőn

    az odvas vén fákat,

    várait az égi

    dolgos kismadárnak.

     

    No, ha döntik, döntsék,

    van rá magyarázat, -

    adjanak helyébe

    mesterséges házat.

     

    Házat a cinkének,

    hadd költsön tavaszra!

    zsenge lombot hernyó

    nem legel kopaszra.

     

    Odvat a cinkének,

    fára-ácsolt odvat:

    gyümölccsel a kertek

    visszamosolyognak.

     

    Téli füttyös

     

    Cserreg, forgolódik,

    mint a labda, fölpattan,

    előbb a bokrok ágán,

    máris ül az ablakban.

     

    Bujkál egérmódra

    farakásba, tüskésbe:

    zsákmányért besandít

    minden falrepedésbe.

     

    Didereg a többi,

    halvány, első fényre vár, -

    ő, csak ő beszélget,

    a legkisebb madár.

     

    Csendülőn és hosszan,

    harsány-frissen füttyöget:

    halljon a kopár föld

    legalább egy éneket.

     

    Hadd tudja mindenki:

    fúj bár, fagy bár erősen,

    nem halt meg a tavasz,

    nem hallgat az ökörszem.

     

    Őszi viaskodók

     

    Pirosodik a hegyoldal,

    őszi tűzzel, parázslóval,

    bokrok izzó bíborával -

    de sem madár, sem madárdal.

     

    Arany lombbal roskadásig

    egy-egy szép fa fölsugárzik:

    vesző kincsét úgy kelleti,

    madarát is feledteti.

     

    Fehér ködök a völgyekből

    ólálkodón lebegnek föl,

    áztatói tört avarnak -

    Föl-fölcsap a bujtó illat.

     

    Vad illatú, nyers ködökbe

    bömbölés vág hömpölyögve.

    Visszazengeti a messzi.

    Egyik hagyja, másik kezdi.

     

    Félelmesen a sűrűből

    szarvasbika nosza kitör.

    Agancsosan-koronásan,

    megtorpan a kis tisztáson.

     

    Szeme forog: hol a másik,

    akivel itt megcsatázik?

    homlokot-homlokkal-össze

    akivel itt megütközne!

     

    Hívja újra, utoljára -

    száján felhőt vet a pára.

    Hívja, fejét föltaszítva.

    Aztán áll csak, mint a szikla.

     

    Felelget már, jön a másik.

    Az sem gyávább, nem úgy látszik -

    közeledik, se hall, se lát.

    Hallani csörgő robaját.

     

    Két gímbika, délceg, remek,

    döbbenve néz farkasszemet.

    Tüzes csillag most a szemük,

    ádázkodón egymásra süt.

     

    Máris, hú, a két nyugtalan

    lesunyt fejjel szemberohan,

    máris villogó haragban

    két pár agancs összecsattan.

     

    Falkában jámbor tehenek,

    lesik, ahogy dühöngenek:

    címertelen-agancstalan,

    mélázgatnak mindannyian.

     

    Várják mélán, melyik dől le

    csapzottan a szőke fűre,

    melyik hördül mennydörögve

    győzelmet a könnyű ködbe.

     

    Zihál a győztes sötéten,

    indulatos fönségében.

    Falka ünő vele üget -

    harmat párázza szemüket. -

     

    Ragyog az ég, ragyog vakon,

    dér csillámlik kék ormokon.

    Ősz van, ősz van, arany idő,

    szarvasokra dühöt vető.

     

    Félénk fejedelem

     

    Frissen esett hónál

    ragyogóbban,

    fehér kócsag lépked

    tükrös tóban.

     

    Lábol a sekélyes

    híg iszapban,

    fényes angyaloknál

    finnyásabban.

     

    Rejtőzve-vigyázva,

    jár figyelve,

    tavak-lápok félénk

    fejedelme.

     

    Nádasok magányán,

    buja réten,

    megvonul szeplőtlen

    szépségében.

     

    Valahány szellő jön,

    meg nem állja:

    fátyola ezüstjét

    fölzilálja.

     

    Védett vízen, vadzöld

    rengetegben,

    félénk fehér kócsag

    égre rebben.

     

    Kivirít a kéklő

    magasságból,

    mint a szélhajtotta

    selyemfátyol.

     

    Városi madár

     

    Erdők fuvolása?

    nagyváros-lakó,

    hagyománytörő vagy,

    feketerigó.

     

    Sürögsz bérházak közt,

    sarkos tereken,

    aranycsőrű ágrólszakadt,

    madárszerecsen:

     

    kedves éhenkórász,

    hetykén lődörögsz,

    nyírott füvön cserregsz,

    padokon gügyögsz.

     

    Mit neked géplárma!

    Mit gyerekzsivaj!

    Nem törődsz a környék

    kutyusaival.

     

    Ugrálsz-tipegsz bátran,

    majdhogy eltapos

    valaki, te erdei

    híres óvatos.

     

    Lám, aszfaltra kaptál,

    jövőt itt remélsz,

    jöttment verebekkel

    egy-kenyéren élsz.

     

    Városban húzod ki

    a fukar telet,

    városi tetőkön

    ér a kikelet.

     

    Fenyő ormán hajdan,

    harmatgyöngyösön,

    fürösztött hajnali

    fehér fényözön -

     

    most, ha tavasz jöttén

    nyílnak az egek:

    kormos tűzfalakról

    kezded éneked,

     

    bele a világba,

    hogy - tililió,

    lilió, lilió,

    lió, lilió!

    A hegyek királya

     

    Hegyek királya, én vagyok, a sas, -

    nekem adózik húst-vért a havas.

    Szirtek fölött kóválygok, mint a nap,

    alig lebbentve roppant szárnyamat,

    eltűnök a kékségben odafenn,

    mégis a prédát látja sas-szemem,

    magasból rá, zuhanva, lecsapok,

    űzök, ha kell, fárasztok, zaklatok,

    "megvagy!" - kurjantom, csontig markolom,

    mert vaskapocsként zár a sas-karom,

    és táplálékom már a friss tetem,

    horgas csőrömmel lassan tépkedem.

    Mit szörnyülködtök? Nem legelhetek, -

    ha sas vagyok, csak hússal léhetek.

    Lesújtok rókakölyköt, őzgidát,

    fajdot, foglyot, füttyentő mormotát,

    egy-egy bárányt is, ha elkujtorog,

    egy-egy zergét, mert vén, vagy támolyog.

    Igen, vegyetek róla tudomást:

    pusztít a sas, - de jobbára mi mást?

    satnyát, nyavalyást, kórsághurcolót,

    szabad életre végképp nem valót.

     

    A hála érte?...No, a hála nagy:

    "Köszönd meg, sas, hogy itt-ott még, de vagy!

    hol fajtádból a puska még hagyott!

    hogy mindenütt még ki nem irthatott!"

    Köszönjem?...Mit nem?! Inkább vijjogok:

    hi-já, hi-já! - hadd higgyék, vihogok.

    Vihogok hát, hisz minden nagyszerű:

    nincs szirti sas, de van szép zergerüh! -

    Rühes, rühes, hi-já, hi-já, rühes

    sok drága zerge! satnyul, senyvedez!...

    Selejtet, lám, tudok növelni, - sőt

    kiselejtezni a selejtezőt.

    Aztán, tudom - ha minden jól halad -

    lesz késő bánat, lesz ebgondolat,

    szánom-bánom: sas is volt valaha...

    Hegyek királya? Hogy én? hahaha!

     

    Darutánc

     

    Ha kinyílik a határ,

    eke után daru száll,

    csipegetve sétikál

    daliás darumadár.

     

    Magyar alföld mocsár még,

    nádat nevel a Sárrét,

    mérhetetlen náderdőt,

    darurejtőt, haltermőt.

     

    Merre legsűrűbb a sás,

    harsan büszke krúgatás:

    itt a híres daruláp,

    daru lakja, száz család.

     

    Laponyagon, szigeten

    daru táncol friss gyepen,

    nyalka madár, nagy madár,

    járja valamennyi pár.

     

    Kecses fejük le-lecsap,

    tárják-csukják szárnyukat:

    düb-düb, járnak-vernek ők

    délceg darudübögőt.

     

    Megszaladnak, szökkennek,

    összemennek, szétmennek,

    trombitásan krúgatnak,

    bodor tollat hullatnak...

     

    Mire sárga levelet

    ejt az égerfa-berek,

    ezüstöt úsztat a rét:

    útra kel a darunép.

     

    Gyülekeznek raj meg raj,

    szárnyra kapnak nagy zajjal.

    Meglátunk-e jó vidék? -

    Délnek tart az égi ék.

     

    ...Oda mocsár, oda láp,

    mese lett a vadvilág.

    A szárnyas, a sok ezer,

    itt már otthont sose lel.

     

    De ha ősz, ha kikelet:

    még a régi láp felett,

    nagyfönn-messze - kru- tru. ru -

    zeng a vonuló daru.

     

    Gyönyörű szörnyeteg

     

    Tigris, tigris, rettegett,

    gyönyörűszép szörnyeteg.

    Aranysávos macska vagy,

    macskák óriása vagy.

     

    Dzsungel mélyén lakozót,

    rejt öles sás, vad bozót,

    dzsungel gyilkos ostorát,

    élet és halál urát.

     

    Napnyugtáig elheversz,

    alkonyatkor útra kelsz,

    mogorván, magányosan, -

    jár szemed villámosan.

     

    Már a vadpáva-kakas

    miákolva jajgat az.

    Örülsz-e, vagy sem neki:

    jöttöd messze hirdeti.

     

    Rémült szarvas átoson

    kígyós, tüskés horhoson.

    Erdők kanja megmered,

    túrni nem mer gyökeret.

     

    A hatalmas vadbarom,

    áll szaglászva, komoran,

    borját féltve, a gaúr, -

    kész öklelni szilajul.

     

    Majmok népe megriad,

    visítozva fára kap,

    öklét rázza mind feléd,

    szétlármázzák, merre mégy.

     

    Neszét veszi, száll, szalad,

    megugrik sok jó falat:

    Tigris, tigris, mit se fogj!

    csigahúsra fanyalodj! -

     

    Délcegen csak, mégy puhán,

    lépkedsz, mintha dús mohán,

    méltóságos nesztelen,

    szörnyű-szép fejedelem.

     

    Jól tudják és jól tudod:

    mind e dzsungel - birtokod:

    adózóid mind ezek, -

    adód rajtuk megveszed...

     

    Tigris, tigris, rettegett,

    gyönyörűszép szörnyeteg.

    Aranysávos macska vagy,

    macskák óriása vagy.

     

    Hússal élsz, hát húst eszel,

    ölnöd kell, ha éhezel.

    Ez a törvény...Jaj neked:

    elpusztulsz, ha megszeged!

     

     

    Csúf gyönyörűség

     

    Lába nádszál, nyaka bog,

    kecses kacskaringó. -

    Meleg tavakon tanyáz

    a rózsás flamingó.

     

    Maró-sós a tó vize,

    só von partra kérget.

    Füve, sása, zöldje nincs,

    Terem csak sóférget.

     

    Flamingóknak eledelt

    örök életükre...

    Pedig egész hadakat

    tükröz a víz tükre.

     

    Hosszú sorban ácsorog

    a flamingó-tábor,

    fehér-piros pompában

    lágy iszapot lábol.

     

    De ha tavát unja már,

    vagy egy kósza neszre:

    kavarogva égre kap

    dörgő szárnyak ezre.

     

    Kápráztató kép lehet,

    nem akármi látvány:

    bot-lábak és bot-nyakak,

    egymás hegyén-hátán.

     

    Szárny-evezők feketék,

    rózsállók a szárnyak...

    Mesés örvénylése fönn

    sok melák madárnak.

     

    Van ricsaj, gágározás,

    trombitásan károg:

    üres fészkek, várjatok,

    sárból-épült várak! -

     

    Lába nádszál, nyaka bog,

    kecses kacskaringó. -

    Másik meleg tóra száll

    tömérdek flamingó.

     

    Bukik le a suta csőr,

    tört, bumfordi bimbó:

    iszapot kotor vele

    nyakigláb flamingó.

     

    Ide.oda tántorog,

    mert a lépte ingó.

    Olyan csúf, hogy gyönyörű...

    Hát virulj, flamingó!

     

    Kóbor óriások

     

     

     

     

    Az elefánt, az nagy falánk,

    szereti a fürtös banánt:

    ormányával egyet csavar,

    zúzza cölöp-fogaival.

     

    Jaj, ha kertekbe szabadul!

    Fácskát, cserjét halomra dúl,

    agyarával földet fölás.

    Pusztít, mint egy földindulás.

     

    Dobálhatják a feketék:

    föl sem veszi, ha tűz nem ég:

    ha tűzzel nem hajkurásszák,

    nem űzik el, a garázdát.

     

    Degesz hassal, virradóra,

    elillan - hipp-hopp - a csorda:

    nesztelenül, mint az árnyék,

    eleblábol a zsiványnép.

     

    Mire a nap tüzet okád,

    mérföldekkel állnak odább:

    árnyékvető kis ligetben

    trombitálnak önfeledten.

     

    Ormányos tehenek, borjak

    visítoznak, zsinatolnak,

    prüszkölik a port hátukra, -

    fellegekig leng a fodra.

     

    Nagy komor felhők a bikák,

    hangtalanul döntik a fát:

    nekidőlnek, kitekerik,

    csámcsogják a leveleit.

     

    Szél sodorhat emberszagot:

    a sok ormány fölkunkorog,

    szimatolón magasba vág:

    gyerünk-gyerünk! tovább-tovább!

     

    Sebesen a csorda halad, -

    borjak anyjuk hasa alatt.

    Kaput nyit nekik a vadon:

    mennek úttalan utakon.

     

    Indás sűrűn áttörtetnek, -

    ember velük nem versenghet:

    sem fehér, ha mégúgy lépdel,

    sem vadorzó, íjas néger.

     

    Mocsarakat mire érnek,

    szúr-csíp a légy, tömérdek.

    Jobb ilyenkor sárban ázni,

    heverészni, dagonyázni.

     

    Íbiszek, koronás darvak

    rikácsolnak, fölszárnyalnak:

    nyomulnak hatalmas testek

    a sásnak, a címeresnek.

     

    Brummog, sikong, nyög boldogan,

    nyakig a meleg kátyúban,

    dorbézol az egész csorda,

    hemperegnek lubickolva -

     

    Mint hajdan, míg urak voltak,

    míg ezrével kóboroltak,

    míg az ember nem bírt velük...

    Csattog rongyos, nehéz fülük.

     

    Ráérős

     

    Tudja bölcsen minden lajhár:

    sok sietség sok bajjal jár.

    Így lajhár

    a lajhár!

     

    Jobb hát békén élni-halni,

    ráérősen lombot falni.

    Így lajhár

    a lajhár!

     

    Nem sietve, nem kapkodva,

    éjjel-nappal csimpaszkodva.

    Így lajhár

    a lajhár!

     

    Illik hagyni gondos munkát:

    lekopasztott, lombtalan fát.

    Így lajhár

    a lajhár!

     

    Aztán, higgadt bölcs módjára,

    átsétálni másik fára.

    Így lajhár

    a lajhár!

     

     

    Teknőspusztítók

     

    Tengeri teknős

    otthon ott van

    ijesztő, zúgó

    sós habokban.

     

    Ijesztő, zúgó,

    messzi árba

    szárnyként röpíti

    kacska lába.

     

    Mázsás a teste,

    lába kacska, -

    mégis suhan, mint

    fürge fecske.

     

    Dehogy is fecske:

    mint hatalmas,

    vízi világban

    suhanó sas. -

     

    Tengeri teknős,

    partot érve,

    vánszorog csak, -

    súlyos a kérge!

     

    Alig vonszolja

    kacska lába, -

    roskad a part

    homokjába.

     

    Forró a homok,

    szétkotorja:

    puha tojását

    abba tojja.

     

    Jönnek a társak

    egyre-másra:

    nyomuk kanyargó

    két barázda.

     

    Rakják a tojást,

    mind azt rakja,

    kurta nyakát mind

    nyújtogatja.

     

    Bárgyú pofája

    papagáj csőre, -

    tehetetlenül

    bólogat föl-le.

     

    Csurog kínjában

    enyves könnye, -

    könnyebbül mégis

    sajgó kínja...

     

    Tengeri teknős,

    bújj meg bárhol:

    irtózz a leső

    jaguártól:

     

    hátadra fordít,

    hogyha meglep, -

    véget vet hamar

    életednek.

     

    Csemegének tart,

    nincs irgalma, -

    pajzsodból kiváj,

    kés a karma.

     

    Eredj csak vissza,

    mássz a vízbe:

    ne juss, ne akadj

    emberkézbe.

     

    Embertől jobbat

    miért várnál?

    mohóbb az éhes

    jaguárnál.

     

    Kifosztja fészked,

    nyakra-főre, -

    jelenre néz csak

    nem jövőre.

     

    Százszámra pusztít,

    ezerszámra...

    Vessz csak ki bezzeg:

    gyomra bánja.

     

     

     

    Papagáj-parádé

     

    Ringó, mesés pillangók,

    kajmánt rejtő, pálló láp,

    részegítő virágzás,

    zöldszakállú, jámbor fák.

     

    Őserdő és ültetvény,

    békés táj és szilaj-vad, -

    ararák a pálmákon,

    csemegéző tolvajhad.

     

    Pálmadiót, kőhéjút,

    rút csőrükkel szétvernek, -

    rikácsolnak, csárognak,

    süketítőn cserfelnek.

     

    Másznak föl-le, lógáznak,

    kúsznak inda-kötélen:

    szemük redves ráncokból

    villog ravasz-kevélyen.

     

    Akad-e az őserdőn

    csiricsárébb másik nép? -

    pipacs-piros a tolluk,

    narancs-arany, jácint-kék.

     

    Papagáj az arara, -

    hát végképp nem véletlen:

    ararák ha parádéznak

    ős papagáj-színekben.

     

    Aki finnyás, fitymálja, -

    fejük sem fáj miatta!

    Fütyülnek ( azaz tojnak)

    a változó divatra.

     

    Tíz-húszezer éve már

    minden ősük így volt szép.

    Tíz-húszezer év múlva is

    szép így lesz az ivadék.

     

    Őszi madár

     

    Illata kesernyés   őszi virágnak,

    szava keserves   tél-űzte madárnak.

    Szava keserves,   eleséget les, -

    nincsen nyugta,   ide-oda repdes.

     

    Szigorú széllel   viaskodik árván,

    fának-földnek   sopánkodik sírván.

    Hasztalan sí-rí,   hasztalan jajgat:

    - Ki hall meg gyönge   kismadár-siralmat!

     

    Zúgnak csak, zúgnak   fák koronái,

    bőgvén leomolnak   felhők palotái,

    hegyek hördülnek,   viharok vitáznak,

    ordas gondot   huholnak a házak.

     

    Röptetik-é még   sugaras szárnyak

    erdőre újra   füttyös madárnak?

    Reszketeg ődöng   falak tövében,

    száján az ének   ledermed idétlen.